Homoródalmási életképek (2)

Ha már a focinál tartottunk, nézzük meg egy "ünnepnap" krónikáját képekben. 

Általában hétközben játsszák az ifjúsági mérkőzéseket. A csapat "mindenese" szomorúan meséli, hogy sajnos már csak egy évig tudnak jelen lenni az ifjúsági bajnokságban, ugyanis nincs elég gyermek a folytatáshoz. Amíg viszont lehet, töretlenül megjelnnek és küzdenek minden  mérkőzésen, még úgy is, hogy már zöld asztalnál, a meccs előtt az ellenfél csapata nyer, ugyanis a helyi játékosok egyik korosztályban sem felelnek meg a kiírásoknak. Ez azonban nem szegi a fiatalok kedvét. Rúgják a bőrt minduntalan...

 A helyi tornaterem előtt gyülekeznek a fiatalok, van, aki már szerelésben érkezik, a fejekben már sokkal hamarabb elkezdődik a mérkőzés.

 Fel a sportszár-szorítót és indulhatunk bevetésre.

 Fütyülve, vígan...

 A rutinosabbakat már egy fényképész jelenléte sem hozza zavarba.

 Udvarhely az ellenfél, a csapat, amelytől még Csík is retteg..

 ...nem úgy Homoródmente, aki bár az ellenféltől kell játékost kölcsönözzen (14-es számmal), vidáman ugrik szét a csatakiáltás után.

 Az csak természetes, hogy a polgármester is kilátogat egy ilyen fontos mérkőzésre.

 Helyzetek többnyire a hazai kapu előtt alakulnak ki, de erre mindenki számított, így a fiúk ideig-óráig jól állják a sarat.

 Bár néhány hete lábtörést szenvedett az egyik almási támadó, azért még vidáman figyeli bajtársai tevékenységét, s türelmetlenül várja, hogy ismét bevethető legyen.

Félidőben, Venci bácsi, a falu unitárius kántora tart taktikai eligazítást. Bár az ellenfél kétgólos előnyben van, a mutatott játék bíztató a hazaik részéről.

 A játékvezetők sem szeretnének megfázni az októberi hidegben. Félidőben zászló-bemutatót tartanak...egymásnak.

 ...ahol álmunkban jártunk?

 Ez az ütközés még nem járt sérüléssel...

 

... a következő azonban csúnyán végződött. A kapus bozonyult masszívabbnak, a hazaik -egyébként végig lendületesen játszó- támadója nem tud felállni az ütközés után

 A játékvezető ér oda elsőként. Az edzővel karöltve hozzák le a sérült játékost, akinek szemmel láthatólag eltört a sípcsontja.

 Az édesanya aggódva várja a mentő kezeket...

 ...majd nemsokára az apa is megérkezik...

 ...végül pedig az orvos, a sínnel.

Az ökölbe szorított kéz is arra utal, kellemetlen pillanatok következtek, de a kis harcos felnőtthöz méltó kitartással  viselte a fájdalmakat. Remélhetőleg mielőbb, ismét vidáman kergetheti a labdát!

Homoródalmási életképek (1.)

Fotótábor! Amióta megismertem az Ádám Gyula (most már nevezhetem bátran barátomnak) köré felsorakozó neves fotósok hadát, az az álmom, hogy egyszer én is meghívást kaphassak egy ilyen eseményre. Hát most valóra váltak a vágyaim. Egy hetet tölthettem el a kreatív, fiatal, középkorú, s idős fotográfusok társaságában, ráadásul egy olyan kisfaluban, amelyhez a futball miatt érzelmileg is kötődöm.

Úgy döntöttem, hogy lassan közzé teszem a héten készült fotóim egy töredékét, arra törekedve, hogy bemutassak egy-egy apró szeletet a homoródalmási hétköznapokból, különleges karakterekről. Hol komolyan, hol kissé mókásan, úgy, ahogy én látom, ahogy szeretném látni! S ha már a mókánál tartunk, akkor a legmegfelelőbb alany erre a helyi futball- és kézilabda csapat vezetője, a helyi önkormányzat urbanisztikusa, gazdasági referense és a szarvasmarha tartó gazdák egyesületének elnöke. Mindez egyszemélyben. 

(a képaláírások bizonyos része az én agyam szüleménye, avagy ki tudja)

 Hétfő van, alanyunk kissé szigorú tekintettel kezdi a hetet. Nem ajánlott ilyenkor az ügyintézés, mivel a csapat megszokott módon ismét veszített a hétvégi mérkőzésen, s ezt csak tetézte, hogy a Bayern is bukott a Bundesligaban, legalábbis ezt írja az online-sajtó!

Ez az úriember is tejpénzt szeretne felvenni, de üres zsebbel távozik, ugyanis hősünk ma nincs abban a passzban, hogy megszabaduljon a fölösleges lóvétól. A mosoly mégis megcsillan az arcán, persze kínjában, mert a "kliens" finoman megjegyzi: - Minden hétön játszodtok, olvasom az újságban, de ejjj-ejjj, sohasem nyertök!

Testsúlyából ítélve Ő fogyasztotta el azt a nagy doboz kekszet, ami most tökéletesen megfelel a digitalizált térképek tárolására. Vagy abban bullák rejtőznek? Sosem fogjuk megtudni!

 

Azért egy kis munkára is marad idő. Itt épp azt magyarázza el az egyik helyi lakosnak, hogy ha fát lopni készül az erdőre, melyik területekről nem kéne betakarítani a "termést", azok ugyanis az Ő területei. 

 

Na de mégis csak a foci az igazi öröm. Hősunk azokra az időszakokra emlékszik, amikor nem volt ellenfelük a bajnokságban. Óh azok az 50-es évek...

 

Igazolt játékosokból ma sincs hiány. Közel 50 igazolás kerül elő a kis Kauflandos zacsiból. Igaz, a hétvégén egyetlen cserejátékos ült a padon. Mondjuk elég borus volt az idő, érthető a távol maradás a profi-ligában.

  

Helyre is állnak a dolgok. Hétvégén már a kőkemény focié a főszerep. Menedzserünk labdáival a templomba sétál. Elmond egy imát, hátha így nyer a csapat. Mint utólag kiderült, ez sem segített, de erről majd a későbbiekben számolunk be.

A szigorú tekintet a mérkőzés előtti feszültségre utal. Alanyaink a távolba merengnek, nehéz lesz ez a mérkőzés, ha csak ketten vannak. Szerencsére az ellenfél jó nagy kerettel érkezett. Nem marad el a megszokott vereség.

Világbéke! Ez a helyi csapat üzenete. A sárga zászló egyébként fehér, ez szolgál jelzésként, hogy már a mérkőzés előtt megadja magát a helyi csapat, csak a sok esőzés miatt, agyagos lett a víz, így besárgult a lobogó is. Az összeráncolt homlokról tökéletesen leolvasható a gondolat: - Óh ne, holnap ismét hétfő!

Megszállott

Ami a sajtóból kimaradt

Kijárat

Lovasbarátok találkozója (Csíkkarcfalva)