2011. november 24., csütörtök

Homoródalmási életképek (4.) A brigád!



Egy fotós élete tele van kalanddal és izgalommal. Hát ebből Almáson jutott mindannyiunknak, s hogy a fotográfus is volt ember, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a szabadban való uzsonnázást, de még a kocsmázást sem veti meg a képalkotó, nem beszélve a futballról, bár arról sajnos nem szolgálhatok fotókkal, ugyanis kedves kolléganőnk masinájával csúnyán elbánt valami vírus, így minden ment a levesbe. Igen, ez is a szakma velejárója. Na de lessük meg alanyainkat akció közben, akármilyen nemű is legyen az...

 Itt van például Zsiga Úr! Korát csak azért nem árulom el, hogy ne veszítsen női rajongó táborából. Precíz, következetes és jobb kondícióval rendelkezink, mint bármelyikünk. Fociban csak edző!

Laci Háromszékről. Magos, s képes a labdát úgy kirúgni, hogy a saját térdéről a fejére pattan, s majd csak azután hagyja el a játékteret. 

Elődbá! Biztosan látott egy akt medvét a fák között, azt pedig nem szívesen hagyná ki, így "lő"! A focipályán kapusként tevékenykedik, a húsz perc alatt kapott 8 gól sokat elárul adottságairól. 

Gyula! De nem Kecc, s nem is az a Gyula, akiről a későbbiekben írni fogok, hanem a másik. A vásárhelyi képmanipulátor támadó szellemű és legalább akkora idegbeteg a pályán, mint jómagam. Így kaptak tőle a többiek hideget-meleget...de aztán egyenlítettünk az Almási Önkormányzat United ellen.

Nándi (a leghosszabb hajú), Feri (a kopasznak tűnő) és Mazsó (háttal). Ők mindannyian hamarabb leléptek a táborból, így Nándiról és Feriről nem derült ki, hogy hogyan rúgják a bőrt, Mazsónak pedig sikerült az, ami más sport-fotósnak biztosan nem. Lesérült úgy, hogy közben pályára sem lépett. Egy rozsdás szeg segített abban, hogy miközben a focisták vért izzadtak a pályán, addig az asszisztens a fotográfust ápolta. Hallatlan...

 Na és persze Gyula. Végül, de első sorban. Gyula nem rest akár a lóca alá is befeküdni, ha megkívánja a fotó, elvégre a kék papucska mellett a mestergerenda is bele kéne férjen a képbe. Ahhoz pedig közel a fundamentum alá kéne mászni. A pályán Jolly Joker, ritkán tünik fel, de akkor gólt szerez, s úgy ünnepli, mint az igazán nagyok...

Persze a móka sem marad el. A víz fölött kevesen tudnak járni, főleg ha Gyula egy bottal az ember oldalát maszírozza.

 Azért Zsiga bácsinak ez sikerül, mondjuk ehhez hozzájárul Laci is egy kis segítséggel, hiszen épp Gyulával szumózik a bokorban.

Előd sem rest. Gondolja, hogy majd a nagy öreg után ő is végiggázol a patakon. Itt még mosolyogva közli velem, hogy ez gyerekjáték...
 ... aztán diadalittasan ugrik az utolsó kőre...

...majd úgy eltaknyol, mint egy nagykabát. Vagy csak talált valamit?

A vendéglő príma. Bár a pincér épp nincs a képen, azért a hangulat meghitt és borravalót sem kellett hagyni.

 -Na lépjünk le! Nem csoda ha nincs zokni a nap végére. Kényelmesebb így a félcipő.

Jöhet a megérdemelt kocsma. Van, aki szomorú...

... s van, aki boldog


A nap végén persze ismét  a szakmáé a főszerep. Megnyugtatok mindenkit, alanyaink nem (csak) meztelen hölgyeket bámulnak!

2011. november 14., hétfő

Homoródalmási életképek (3)

Minden településnek megvannak a maga vicces, "híres" vagy közismert figurái, karakterei. Nincs ez másként Homoródalmáson sem, ahol a faluban való barangolásaim során találkoztam néhány barátságos és olykor segítőkész helyi lakossal.

 A legmélyebb benyomást mindannyiuk közül Charles tette bennem, aki elmondása szerint a britt királyi család leszármazottja. Bár angolul nem beszél már folyékonyan, külleméről hamar világossá vált, hogy Ő valóban lehet a brittek sarja.

 Aztán itt van Gálvölgyi cimborám, aki sokakkal ellentétben kedveli a média szereplést. Ő talán jobban akarta, mint jómagam, hogy nyomjam azt a bizonyos exponáló gombot, így végül közös munkánknak gazdag gyümölcse lett.

Barátom idegenvezetőként is megállta a helyét, s miközben a sóskútba öntögette vissza a kimert vizet, azt is elárulta, hogy hogyan kell elkészíteni a zamatos savanyúkáposztát. Eszerint: kilenc liter vízhez egy liter sósvíz (ha jól emlékszem) 

Zeli néni roppant talpra esett asszony. Szűk negyedórás ottlétünk alatt sikerült megismernünk az egész családfáját, az 1848-49-es szabadságharcig visszamenően. Azt is megmutatta, hogy mi rejtőzik abban a régi padban, ám kérésére sajnos ezt most nem árulhatom el.Fel kell keresni személyesen. Megéri!

Unokája ugyancsak jópofa gyermek, bár a szűk negyedóránk alatt a mosolyon kívül nem sokat tudtunk kierőszakolni belőle. Nem örökölte nagymamája jó narráló képességét. Talán jobb is ez így.

 A Lilaakác becenévre hallgató úriember, a polgármesteri hivatal munkatársa. Hogy miről kapta nevét az senki számára nem teljesen világos, gyanítom, hogy a pulovere nagy szerepet játszott ebben. Szabadidejében galambászkodik, ennek mindenki örül, a feleségét leszámítva.


Az ember, aki a szenet égeti. Most épp a cigarettát, de egyébként általában a szenet, vagy néha véletlenül a háttérben lévő rádiót.

Azt hiszem itt épp munkaközben kaptam lencsevégre. Azért vagyok bizonytalan, mert szenet még nem volt alkalmam égetni.

A pálinka főzde tulajdonosa. Mea culpa, de sajnos a nevét nem tudtam megjegyezni, mindenesetre igen barátságos figurája az almási társadalomnak. Akárhányszor tévedtünk a főzdéje felé ( volt néhány ilyen alkalom), mindig szívélyesen, egy kupica pálinkával fogadott...

...aztán sietett feljegyezni kis füzetkéjébe nevünket, egyenesen a potyázók névsorába