Jenő "bátyámat" egy Backamadarason szervezett fotótábor alkalmával ismertem meg. Első pillanattól fogva úgy "kezelt", mintha ezer éve cimborák lennénk és a nyakunkban csüngő fotómasinák jelenlététől sem változott arcmimikája. Kellemes órákat tölthettünk vendégszerető családjának körében, s miközben a kemencében sült a ropogós házikenyér, fiatalkori felcsíki emlékeiről mesélt. Eközben többször is bejárta az udvart, több oldalról "megtámasztotta" a szekeret, gumiabroncs készletét. A személye iránt érzett szimpátiámat és szeretetemet csak tetézte vidám mosolyával, amikor önmagát üdvözölte egy fotókiállítás alkalmával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése