Homoródalmási életképek (1.)

Fotótábor! Amióta megismertem az Ádám Gyula (most már nevezhetem bátran barátomnak) köré felsorakozó neves fotósok hadát, az az álmom, hogy egyszer én is meghívást kaphassak egy ilyen eseményre. Hát most valóra váltak a vágyaim. Egy hetet tölthettem el a kreatív, fiatal, középkorú, s idős fotográfusok társaságában, ráadásul egy olyan kisfaluban, amelyhez a futball miatt érzelmileg is kötődöm.

Úgy döntöttem, hogy lassan közzé teszem a héten készült fotóim egy töredékét, arra törekedve, hogy bemutassak egy-egy apró szeletet a homoródalmási hétköznapokból, különleges karakterekről. Hol komolyan, hol kissé mókásan, úgy, ahogy én látom, ahogy szeretném látni! S ha már a mókánál tartunk, akkor a legmegfelelőbb alany erre a helyi futball- és kézilabda csapat vezetője, a helyi önkormányzat urbanisztikusa, gazdasági referense és a szarvasmarha tartó gazdák egyesületének elnöke. Mindez egyszemélyben. 

(a képaláírások bizonyos része az én agyam szüleménye, avagy ki tudja)

 Hétfő van, alanyunk kissé szigorú tekintettel kezdi a hetet. Nem ajánlott ilyenkor az ügyintézés, mivel a csapat megszokott módon ismét veszített a hétvégi mérkőzésen, s ezt csak tetézte, hogy a Bayern is bukott a Bundesligaban, legalábbis ezt írja az online-sajtó!

Ez az úriember is tejpénzt szeretne felvenni, de üres zsebbel távozik, ugyanis hősünk ma nincs abban a passzban, hogy megszabaduljon a fölösleges lóvétól. A mosoly mégis megcsillan az arcán, persze kínjában, mert a "kliens" finoman megjegyzi: - Minden hétön játszodtok, olvasom az újságban, de ejjj-ejjj, sohasem nyertök!

Testsúlyából ítélve Ő fogyasztotta el azt a nagy doboz kekszet, ami most tökéletesen megfelel a digitalizált térképek tárolására. Vagy abban bullák rejtőznek? Sosem fogjuk megtudni!

 

Azért egy kis munkára is marad idő. Itt épp azt magyarázza el az egyik helyi lakosnak, hogy ha fát lopni készül az erdőre, melyik területekről nem kéne betakarítani a "termést", azok ugyanis az Ő területei. 

 

Na de mégis csak a foci az igazi öröm. Hősunk azokra az időszakokra emlékszik, amikor nem volt ellenfelük a bajnokságban. Óh azok az 50-es évek...

 

Igazolt játékosokból ma sincs hiány. Közel 50 igazolás kerül elő a kis Kauflandos zacsiból. Igaz, a hétvégén egyetlen cserejátékos ült a padon. Mondjuk elég borus volt az idő, érthető a távol maradás a profi-ligában.

  

Helyre is állnak a dolgok. Hétvégén már a kőkemény focié a főszerep. Menedzserünk labdáival a templomba sétál. Elmond egy imát, hátha így nyer a csapat. Mint utólag kiderült, ez sem segített, de erről majd a későbbiekben számolunk be.

A szigorú tekintet a mérkőzés előtti feszültségre utal. Alanyaink a távolba merengnek, nehéz lesz ez a mérkőzés, ha csak ketten vannak. Szerencsére az ellenfél jó nagy kerettel érkezett. Nem marad el a megszokott vereség.

Világbéke! Ez a helyi csapat üzenete. A sárga zászló egyébként fehér, ez szolgál jelzésként, hogy már a mérkőzés előtt megadja magát a helyi csapat, csak a sok esőzés miatt, agyagos lett a víz, így besárgult a lobogó is. Az összeráncolt homlokról tökéletesen leolvasható a gondolat: - Óh ne, holnap ismét hétfő!